Retúr

Miyadzsima szigetén töltöttük a mai napot. A tizenharmadikat, egyben az utolsó felfedező napunkat. Holnap megkezdjük hosszú útunkat Haza. Először 700 km-t vonatozunk Tokióba, majd egy rövid alvás után repülünk. Péntek 13-án érkezünk.

Elképesztőek az útikönyvek. Hirosimáról Karcsi NatGeo könyve azt írja jelentéktelen város, az én LonPla szörnyűségem, meg azt, hogy itt dinamikus emberek élnek. Érted, dinami(t)kus. Hát normááális? Ehhez képest itt is egyik ámulatból esünk a másikba. Földön és vizen egyaránt.

Miyadzsima szent sziget. Régebben egyszerű földi halandó nem is léphetett rá, ezért csónakkal lehetett csak megközelíteni egy vízen "lebegő" kapun áthaladva és csak a víz fölé épült templomba lehetett rövid időre bebocsájtást nyerni.

A kapu Japán egyik jelképe. Itt van ahogy csapatunk harmada kézbe veszi, hogy jobban megismerje:

Nem tudta, hogy kezében tartja. Ez a kép készítőjének oktondi tréfája volt. Így már Zsuzsa is látja, hogy a férje is visszatért és ő is megnőtt :-)

Egy különleges helyen töltöttünk itt el egy órát, amit nem egészen így terveztünk. Ha azt mondom, hogy egyedül vagyunk egy templom tetőterében lévő kis szentélyben, ahol a teljes nyugalomhoz hozzátatoznak a következő kellékek: vízesés hangja, madárcsicsergés, szellő hangja, szellő érzete a nyitott ablakokon keresztül. Folytassam?

Mikor lementünk a fő csarnokba, akkor doboló, éneklő szerzetes imáját hallgathattuk. Utána készült ez a kép rólunk. Kicsit tükröződik, de biztos látod kedves olvasó milyen kép van felettünk.

Egy vidám csecsemő Buddha intett búcsút nekünk, mikor távoztunk erről a különleges szent helyről. 

Mikor elértük a kaput, ez a felirat volt az utolsó, melyet még a távozó ajándékba kapott útravalónak.

It was prayed well today.

Please return carefully.

Köszönöm, hogy elengedtetek bennünket.

Szép, áldott utunk volt.

Rátok hangolt, törődéssel telt szívvel térünk vissza Hozzátok.