Izakaja

Egy illendő Bűvös szakács poszt.

Tokió vissza

(ViaVimeo)

Kerek szemmel

Én mindig csodálkozva, nem értve, nagy izgalommal néztem Japánt. Erről szóltak élményeim, amik kamaszkorban értek először, mert gyermekkorban nem volt semmi japán az óvodában, az alsóban, meg a tévében sem. Japán mesekönyvek sem voltak. Szapporóban olimpia volt, de az akárhol lehetett volna.

Aztán összemosódik.

Kuroszavától A vihar kapujában. Innen jött Akutagava. Majd A hét szamuráj jött és később büszkén meséltem a suliban, hogy a Hét mesterlövészt (ötször láttam még Kuroszava filmje előtt) innen koppintották. Vagy rimékeltek.

Az Onibaba nagyon jó volt, és nem csak a meztelen nők miatt. Ez az első filmek egyike, amire sikerült belógni, pedig korhatáros volt. Sindó Kanetótól aztán jött A kopár sziget, amely előbb készült, de én később láttam, ez nagy siker volt Magyarországon, úgy emlékszem.

A homok asszonya Tesihagara Hirositól. Ő később Antoni Gaudiról és a Sagrada Familiáról rendezett filmet, aminek nagyon örültem.

Majd Az érzékek birodalma. Nagy tömeg nézte ezt a művészfilm álcájába (alig) burkolt pornót.

És a japán erotika, ami részben nagyon nyílt és természetes, másrészt teljesen leplezett, és egészen perverz is, ahogy én látom. Itt a kikerekedett szemem nem csak kíváncsi, hanem ijedt is...

Tandori miatt a haikuk, Macuo Basó. És Fodor Ákos.

Szumó, Aszasórjú (Asashoryu). Hogy kell írni a japán neveket? Azt a japán nevet, amit egy mongol vett fel... És Kotoósú Kacunori (azaz Kotoōshū Katsunori, eredeti nevén Kalojan Sztefanov Mahljanov, a lányok kedvence) hogy lett bolgárjapán?

A szumóból jött a sinto, és a japán létmód, annak átalakulása (Meidzsi kor). A hagyomány és a modern.

A nyugatiak (meg a keleteiek és a déliek) élményei - Krasznahorkai írása (Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó), Szokurov filmje Hirohitoról (Nap), González Inárritu Bábelje, Tarkovszkij Áldozathozatalának japán zenéje.
Tarkovszkij mondta nekem Ozut és Mizogucsit.

A számomra újak (persze régiek is vannak köztük): Mijazaki, Kitano, Koreeda. Csak filmek vannak? Nekem csak filmek vannak elérhetően, befogadhatóan?

És még a szamurájokról, a harakiriről, a sinkaszenről, a Fudzsiról, a pagodákról, a szeppukuról, a gésákról, a kabukiról, a kamikázékról, a szusiról, a szakéről, a cseresznyevirágzásról, a kimonóról nem is beszéltem....
Godzilla!
ST

Kersha Kacu is készül

Vajon a mi sápadt arcunk is annyira egyforma az ő szemszögükből nézve, amennyire mi nehezen tudjuk megkülönböztetni őket egymástól? Két hét talán elég lesz, hogy jobban észrevegyük az egyént a számunkra még oly hasonló ázsiai vonások között.

A változatosság itt eleve adott. Japán lakott szigeteit (kb. 4000 van belőlük lakott és lakatlan összesen) az ázsiai szárazföldről népesítették be annak idején. Érkeztek Kínából, Koreából, Szibériából és még sok más helyről. A koreaiakat később annyira megvetették, hogy akinek a családfáján a felmenők között innen származó rokonságot találtak, komoly gondjai akadtak a házasságkötési tárgyalásokon.

Arra vagyok leginkább kíváncsi, hogy vajon Japán képes-e a mai kor kívülről érkező hatásait is úgy kezelni, mint a régi idők "kultúra importjait". Átvették a kínai államigazgatást, de megőrizték saját társadalmi rétegződésüket, átvették a buddhizmust, de ezt is a saját életükhöz igazították. A japánokat öt-hat éves koruktól évezredek óta arra nevelik, hogy kötelesek megfelelni a császári, a földesúri (hívjuk a mai korban munkáltatónak) és a családi elvárásoknak. Az egyéni érdek csak ezek után, mindezeknek alárendelve jelenhet meg. Hogy fér ez össze a carpe diem ihlette, az egyén akaratát és vágyait mindenek felett hirdető és ehhez számtalan eszközt adó nyugati nyomulással?

Meglátjuk...

Shan Dan

A japók bolondok. Teljesen nemnormálisak. Olyanok, hogy nemigaz.
Csak olvasson utána egy kicsit is bárki! Teljességgel érthetetlen, hogy' fényképeznek turistáik: mint az őrült. Vihognak, ha kell, ha nem. Nyilvánvaló, hogy a japcsik tényleg félkegyelműek.
Közben meg ott vannak az autóik, a vonataik, a számítógépeik, ezektől nehéz szabadulnunk (és ezt még most csak úgy sablonosan, miként a rólunk alkotott képen a gulyás, a cigányzene meg a Hortobágy), úgyhogy már mikor kimondjuk minősítő mondatainkat, érezzük, hogy mégsincs teljesen igazunk, valaminek itt még lennie kell.
Furák, az azért biztos. Közben meg még a teljesítményeik mellett ott van például az a zavaró körülmény is, hogy azt állítják, rokonok vagyunk, aztán odavannak Kodályért, jobbak a módszerében, mint mi magunk, továbbá állítólag a somlói Juhfarkért bolondulnak, satöbbi (még mindig a sablonok).
Rokonság, ajaj! Ha ők buggyantak, és tényleg rokonok vagyunk, még, ha, mondjuk, szegről-végről is, akkor mi a helyzet velünk?
Ferdeszeműek, mondja sápadtarcú fajtánk a sárgákra. Viszont tény, hogy mi meg ferde szemmel nézünk rájuk.
Hát akkor most ki néz ferde szemmel a másikra? Ilyen értelemben legalábbis minden bizonnyal kölcsönösen.
Jó, nézzük! Ki a komfort-zónából (át 12 órán, irány a napkelte, a Napkelet, a mosoly országa)!
Elutazunk, és megszemléljük, mi van ott, mi látszik ebből onnan nézve. Ki mit lát a másikból, mit érzékel, ki és kit és milyennek lát.
Nézzük - egyenlőre akkor, ahogy az elején tudunk - ferde szemmel!
Sandán.
(Innen indulunk, aztán majd meglátjuk.)                                          Kaikacuna Gacho
                                                                                                          a sintoista blogger

valamint magyar szamuráj társaim:

• Kersha Kacu, az értelmi szerző és expedíciós donátor
• Tatoma Shosan, a röntgenszemű és lexikonagyú barát