Még oda sem értünk, ezért még semmit sem értünk

15:59 magyar idő (16:59 lokális idő) 

Szentpétervár előtt. Jól indultunk. Minden megy. Sőt repül. Mármint a gép. Az idő kevésbé.

Nem késtünk el, a papírok meg a csekkolások rendben voltak, helyünk is volt, a szél nem fújt, a pilóta jó volt. 

Zürichben kényelmesen átvonatoztunk a másik terminálra. A reptéri "mederónak" nem volt vezetője. És fehér volt. Ha ezt Ács Bence látná...

A tokiói gépen hamar kihozták a kajákat. Aludni is kell majd, beetetnek bennünket, én meg szót fogadok. 

Most már az előétel (Mostbröckli) után vagyok, volt egy svájci fehérbor, meg olasz vörös.

16:24 (18:24)

Hogy repül az idő!! Valahol Oroszország felett, de japánul van kiírva.

A főétel japán marha volt, evőpálcikákkal. Adtak mellé villát is. Már csak nyolc és fél óra van hátra... Egészen türelmes vagyok. Valszeg csak azért, mert jók az olasz vörösek.

Találtam egy Christina Pluhar CD-t a gép hallgatható ajánlatában. Nagyon szépen játszották régi zeneként Leonard Cohen Hallelujah-át. 

Most jön a sajttál. Sajtálom, de abbahagyom most.

Közben megelőzünk egy másik gépet. Végre történik valami... 

A sajtok jók. Erőteljes sajtszag(illat) kezd elterjedni. Mindenki vérszemet kapott, és levették a cipőket.

16:59 (18:59) Eltűntek a felhők, mert eddig csak felhők fölött jártunk. Alattunk a végtelen orosz erdők. Nyizsnij Novgorodot mutatja a térkép alattunk. Mármint délre, 1000 km-re. 

Kiderült, hogy az a másik gép előzött meg bennünket. Francba, pedig eddig minden simán ment.

17:35 (19:35) Már Cseljabinszk van kiírva. Biztos jó felé járunk? Ha itt később kényszerleszállunk, akkor szibériai száműzetésbe kerülünk. És semmit rosszat vagy jót nem tettünk ezért. 

Villanyoltás van, óvodai alvás jön. Sose szerettem, de most jó lesz. Mit csinálnak avval, aki horkol? Kidobják? Jaj.

19:10 (23:10) Persze, hát megyünk bele a sötétbe, Novoszibirszk felett megy le a nap. Éjfélre (lokális idő szerint) sötét lesz. Mindjárt "csak" ötezer kilométerre leszünk.

22:39 (07:39 - ezt mér' ennyi, amikor a repülő szerint Tokióban 05:39 van??) 

Habarovszk felé, a Koreai félsziget hosszúsági körének megfelelően, két és fél óra még. Egész kényelmes úgy aludni, hogy sokkal kényelmetlenebb is lehetett volna... 

A WC-t keresve meglátogattam a gép elején elfekvő kiemelt utasok kasztját. El is kergettek onnan. A Karcsi mondta, hogy akárhová mész, mindig vannak még kiemeltebbek.

23:41 (08:42 Kína fölött, de Tokióban 06:42? Az oroszok ebben is előbbre vannak?) Ezer kilométer alatt, jön az éjféli reggeli. Itt a Pazifischer ozean - Lóhalász?

23:50 (06:50) Az Idő helyreállt!!!

01:15 (08:15) Föld!

A japán kultúráról...

Jó a sörük.













Ezt most lehet nem hinni

...vagy elhinni.
Ez kulturális kérdés.

Nem sok agyunk van, az igaz. Beszéd közben elalszunk.

Öregítettük magunkat hét órával - itt pl. most 23 óra van, otthon meg még csak délután 4.

Ma az történt, hogy - agyatlanul, jobb híján - a lábunkkal fedeztük fel a várost. Tokió 30 milliós. Szóval nagy.

Van, mikor az ember még csak tájékozódik, ezért sok fölösleges lépést tesz, amelyekről kiderül aztán, hogy mégsem voltak fölöslegesek, mert ebben a szakaszban történik a mérték, a lépték megtapasztalása, elhelyezése a tudatban. A lábadból tudod, hogy mekkora városba tévedtél.

Kora délután addig-addig bénáztunk miszterbínesen, míg beszédültünk végül egy kínai étterembe (!), ahol magyar nyelven világzene szólt. Kersha Kocu rögzítette pár másodpercét, talán majd közli a felvételt ehelyt.

Ezek a képek nem repülőről készültek!

Külföldivel alig futottunk össze, idegenek vagyunk a szamurájok között.

Sok-sok kedvességgel találkoztunk meg gyermekdedséggel. A - már már érthetetlen - kedvességre példa: elhagytam a válltáskámat, igaz, csak rövid időre, és nem cinkes helyen. Mikor visszarohantam a recepcióra, a három hölgy versengve és hálaistenkedve kért elnézést, hogy nem vittem magammal a legfontosabb irataimat, pénzemet, gyakorlatilag minden fontosat. Hiába mondtam, hogy ez tulajdonképpen azért az én hülyeségem, nem tágítottak: nagyon bántotta őket, hogy nem vették észre, és nem figyelmeztettek...

A betondzsungelben pici kis szentélyek húzódnak meg temetőkkel, kis tavak parkokkal, ahol az ember csöndben érzi magát, holott folyamatosan zúg a város...

...és öntudatlan áhítattal még fényképezni is letérdel.




Jól vagyunk. Ízlelgetjük a távolságot (10.000 km), a helyet, iszogatjuk a sört.

...és egy spéci szelfi rólunk

Végül ezt nézzétek meg, érdemes... Taiko vagy daiko dobolás. Sok jó van, nekem ez egyik kedvencem (az egész nagyszerű, de külön figyelmet érdemel 3'45"-nél kezdődően az a dobos úgy magában). Nagy szédelgésemben engem mindenesetre rendez, ha ilyet hallok.

Csók mindenkinek!

Ne menjetek messze, mindjárt jövünk...

(Kaikacuna Gacho)