Sokan vannak Japánban. Utcai átkelések látványos képei szoktak szerepelni a látványtechnikai médiumokban, itt is.
A pancsikó termekben - ez egy fontos élménynek tűnik, mint a sötét kútba való betekintés helyszíne - a sok ember egymás melletti teljes elszigeteltségėt szemléljük. Ez szándékos technika, végre kiszakadnak a kötelességszerű munkahelyi komminikációból és még nem is kell hazamenni. Végre nem kell kommunikálni? Szívesen fordulnak magukba. Vonaton, metróban az utasok fele kütyül, harmada alszik, a maradék olvas, szépítkezik, néz.
De nem beszél, akkor sem, ha láthatóan ismerősök, szomszédok, munkatársak. (Ez a leszálláskor történő meghajlásos búcsúból tudható.)
És mindenhol van alkalmazotti ember. Ha piaci szempontból vizsgáljuk, sokan is vannak, persze fizetést nem tudunk. A boltokban egyből köszönnek, jőnek, kérdeznek, a bejáratoknál, az építkezéseken, a parkokban, utcákban közterületfelügyelőszerűségek álldogálnak, segítenek, irányítanak. Mindenféle katona vagy rendőri jellegű ruhákban vannak, mindenféle botokkal felszerelve. Ahogy az iskolások is, az intézmények, áruházak, boltok emberei is azonosan öltöznek. (Épp most, a Sin-Oszaka - Hirosima sinkanszenen jött egy srác, egyenruhában, azt hittem kalauz, de nem. Papírzacskóba gyűjti az eddigi szemeteinket, az én vasúti menüm maradékait is.)
Egyenruha. Mennyire egyéniségek ilyen társadalmi kényszerek hatására? Érezhető, látható, tapintható a rend sértésének vágya, de ez is rendbe szervezett - pacsinkózás, piálás -, szabályozott lázadás, ráadásul ez működik ezerévek óta. Én nem hittem eddig - a mi európai hagyományainkat ismerve -, hogy ez egyensúlyba hozható, tartható. Engem most is zavar a japáni emberkényszerítés a közösségi viselkedésre, de nem tetszik nálunk lassan elfogadott, európai közösségi viselkedések leszarása, sőt szétverése is.
A sok jóval együtt, amit itt(en) látok, zavar a kényszerítés és az ebből következő elfojtások érzete, a vezetett tömegemberek országa.
A sok jóval együtt, amit ott(hon) látok, zavar az önzőség és az ebből következő elfojtások ismerete, a sodródó tömegemberek országa.
Persze van véleményem: szimpatikusabb a japán rendszer. (Visszajött a szemetes japán srác, mégis ő a kalauz. Is.) Ahogy írtam korábban, nincs lényeges különbség köztünk. Amivel nekem jobb otthon, a honvágyam egyik oka, hogy nálunk a szabadság nagyobb. Ez nem társadalmi, gazdasági, politikai szabadságot jelent elsősorban, hanem a döntéseid szabadságát, a szabad akaratot. Viszont ez felelősséggel jár, és ez sokszor nagyon ijesztő. Nincs harakiri a rossz döntéseid megoldására. Ezért - folytatva a vitát - sztem(!) a "rosszak" nem Isten (Buddha a képviselője itt) szolgái, így nem is közvetíthetik a felsőbb akaratot. Ha van felsőbb akarat, akkor: igen, igen, nem, nem. Nekem olykor sötétség, olykor világosság. Olykor megvilágosítás, olykor sötétben tévelygés. Alejandro González Iñárritu rövidfilmjének végén egy felirat szerepel, szerintem iszlám eredetű - Isten fénye elvakít vagy utat mutat?
Ez a szabadság és a szerelem.
Minden más esetben tömeg(ember) vagy. (Visszajött a szemetes-kalauz japán srác, egy öreg bácsit kísért ki [szerintem WC-re, mert itt a bácsi felesége is], és most kézenfogva visszavezette.)
Nem vagyunk lényegében különbözőek, és fontos választásaink is egyformák. Te vagy, vagy nem te vagy?
Egy korábbi kép:
Magyar Nara
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése